Első Magyar Látványtár

A diszeli Látványtár ? az Első Magyar Látványtár Közhasznú Alapítvány Kiállítóháza ? nem hagyományos képtár vagy múzeum, hanem egy sajátos látásmódot meghonosító intézmény, amely a művészet és a tárgyi kultúra összefüggéseit igyekszik bemutatni, hozzáférhetővé tenni. A kiállítóház évente új, többnyire tematikus tárlattal, tárlatokkal várja a látogatókat. A kert rózsafáinak üveggömbjei, a 19?20. század dohányzástörténeti emlékei, a kortárs festmények, szobrok, grafikák, néprajzi tárgyak és bútorok, a világháborús katonaemlékek és a talált tárgyak együtt élnek, párbeszédet folytatnak itt egymással. Az Eger-víz patakra már a 13. században építettek vízimalmokat Diszelben. A ?Fekecs? malom újkori felvirágzását az azt 1911-ben birtokba vevő Stankovics Györgynek köszönheti. A molnármester alaposan felújította a malmot: vízikerekek helyett vízi turbinákat alkalmazott, korszerű hengerszékeket, szitát, daragépet, tisztítógépet és serleges felhordókat építtetett be, a malmot és a molnárlakást kétszintes hídházzal kötötte össze. A turbinák az 1930-as évektől részben biztosították Diszel áramellátását is. A virágzó vállalkozásnak az államosítás vetett véget, az 1962-es árvíz után pedig kezelője sorsára hagyta a malmot. A romossá vált épületet 1987-ben Vörösváry Ákos vásárolta és mentette meg. A malmot Mújdricza Péter építészmérnök tervei alapján építették újjá; kiállítótérként 1997-ben nyitotta meg kapuit. Az Első Magyar Látványtár 1990-ben született Vörösváry Ákos magángyűjteményéből és Altorjai Sándor festőművész képzőművészeti hagyatékából. A több ezer darabos gyűjteménnyel rendelkező, nagyrészt kortárs művészeti alkotásokat bemutató intézmény megvásárolta a hajdani Stankovics-malomhoz tartozó, szétaprózódott ingatlanokat, és visszaállította az eredeti birtokállapotot. A Látványtárat Vörösváry Ákos híresen egyedi gyűjtői és kiállításrendezői személete teszi különlegessé: egy-egy tárlat maga is önálló műalkotásként, installációként értelmezhető. A tárgyak és azok komplex, egyéni elrendezése a vizuális kultúra megújításának egyik fontos bástyájává avatják a diszeli intézményt.



8297 Diszel, Templom tér

Nyitva tartás:
Hétfők kivételével minden nap
Június 30-tól szeptember 30-ig 10-18 óra között
Október 1-től május 31-ig ügyeleti rendszerben, vagy előzetes egyeztetés szerint: 06 30/536 5456, 06 30/244 6985, vagy info@latvanytar.com 10-16 óra között

+36 87 414 120; +36 30 536 5456
www.latvanytar.com
info@latvanytar.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Iparművészet, népművészet