Elektrotechnikai Gyűjtemény
A Budapesti Elektromos Művek 1975 júniusában alapította meg az Elektrotechnikai Múzeum jogelődjét, a Magyar Elektrotechnikai Gyűjteményt. Az intézmény 1982-ben kapott múzeumi működési engedélyt, 2009-től pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmúzeumaként folytatja tevékenységét.
A gyűjtemény, amely egy egykori trafóállomás épületében kapott helyet, az elektrotechnikai ipar gyártmányait, valamint a villamos áram termelését és elosztását mutatja be, különös tekintettel a magyar elektrotechnika történetére.
Az intézmény Electro Magica címet viselő interaktív állandó tárlata az elektrotechnika kezdeteit, fejlődését és kiemelkedő állomásait mutatja be, míg A villamosított háztartás című kiállításon elektromos háztartási készülékeket, szerelési és installációs anyagokat, valamint villamos gyógyászati eszközöket láthatunk. Az élő elektrotechnika című rész tárlóiban Jedlik Ányos szinte valamennyi elektrotechnikai vonatkozású találmánya megtalálható. A világítástechnikai kiállítás a világítás fejlődéstörténetét tekinti át, különleges eszközökkel – gázlámpával, bányászlámpával, petróleumlámpával, olajlámpával, gyertyákkal, valamint gyantás fáklyákkal – szemléltetve.
A transzformátor-kiállítás részletesen ismerteti Zipernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz szabadalmát. A Ganz-gyár három mérnökének érdeme, hogy megoldották a villamos energia nagyobb távolságra történő gazdaságos szállítását és elosztását; rendszerük az egész világon elterjedt és mind a mai napig használatos.
A technikatörténeti emlékek gyűjtésén túl a múzeum tevékenységei közé tartozik az ismeretterjesztés és az oktatás, a tudományos kutatás, valamint szakmai konferenciák rendezése is. Az intézmény könyvtárában található több mint 12 ezer könyv és 8 ezer szakfolyóirat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület – fennállása óta gyűjtött – könyvtárának megmentett állományából, illetve a Budapesti Elektromos Művek műszaki könyvtárának archív anyagából tevődik össze.
Az Elektrotechnikai Múzeum május 1-jétől október 1-jéig, csütörtöktől szombatig 10 és 14 óra között látogatható, de előre bejelentkezett csoportok számára ezen az időszakon kívül is lehetőség nyílik a megtekintésére.
1075 Budapest, Kazinczy utca 21.
Nyitva tartás:
Kedd–Szombat: 11:00–19:00
+36 30 353 12 42
https://www.mmkm.hu/hu/tagintezmenyek?tid=2
elektro@kozlekedesimuzeum.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
376 Magyar Elektrotechnikai MúzeumTEMATIKA
Ipat-, technika- és közlekedéstörténet
Transzformátor kiállítás
A 19. század nyolcvanas éveiben több vezető elektrotechnikus foglalkozott a kor egyik talán legizgalmasabb technikai problémájával, a villamos energia kis egységekre való elosztásával, valamint a nagyobb távolságokra való gazdaságos szállításával és szétosztásával.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Electrum Experimentum
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Elektro Magica - Interaktív kiállítás, technikatörténeti séta a fizika világában
Az "Electro Magica" címet viselő állandó kiállítás egy kalandos időutazás az elektromosság hőskorába: az elektrotechnika kialakulásának kezdeteit, fejlődését, kiemelkedő állomásait mutatja be közérthető módon.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Az elektrotechnika aranykora
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Világítástechnika
A kiállításon a villamos világítás fejlődéstörténete látható különleges és érdekes világítási eszközökkel kiegészítve. Petróleumlámpa, gázlámpa, bányászlámpa, olajlámpa, gyertya, gyantás fáklya képviselik a villamosság alkalmazása előtti tárgyakat.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Elektro Magica - Interaktív kiállítás, technikatörténeti séta a fizika világában
Az "Electro Magica" címet viselő állandó kiállítás egy kalandos időutazás az elektromosság hőskorába: az elektrotechnika kialakulásának kezdeteit, fejlődését, kiemelkedő állomásait mutatja be közérthető módon.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Electrum Experimentum
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Az élő elektrotechnika
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Transzformátor kiállítás
A 19. század nyolcvanas éveiben több vezető elektrotechnikus foglalkozott a kor egyik talán legizgalmasabb technikai problémájával, a villamos energia kis egységekre való elosztásával, valamint a nagyobb távolságokra való gazdaságos szállításával és szétosztásával.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
A magyarországi vasútvillamosítás története
A tárlat fotókkal demonstrálja, hogy a nagyvasúti villamosításban mind az egyenáramú, mind a váltakozóáramú rendszer elterjedt, de az első nagyfeszültségű nagyvasúti villamos vontatási rendszert Kandó Kálmán alkotta meg. Az ő munkásságának köszönhetően a magyar ipar a háromfázisú nagyvasúti vontatással beírta nevét az elektrotechnika történetébe.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
Az elektrotechnika műszerei
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest
A villamosított háztartás
Mindennapjainkat szinte lehetetlen elképzelni villamos energiával működő háztartási készülékek nélkül. Ma már természetes, hogy minden háztartásban megtalálhatók a különböző konyhai kisgépek, robotok, villamos tűzhelyek, mosó- és mosogatógépek, porszívók, hűtők, valamint a különféle barkácskészülékek is.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - Magyar Elektrotechnikai Múzeuma
Budapest