Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény

A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik legszebb műemlék épületében, a Hiemer–Font–Caraffa épülettömbben található. A 2012-ben megnyitott intézmény két fontos gyűjteményből kialakított állandó kiállításával a gyermeki lét figuráinak birodalmát teszi átélhetővé a látogatók számára.
A 18–19. század polgári otthonainak hangulatát idéző, apró bútorokkal, mérnöki precizitással berendezett miniatűr szobabelsők, porcelánfejű babákkal benépesített terek képezik az állandó tárlat egyik meghatározó részét. Moskovszky Éva négy-ötezer darabból álló, korábban szűkösebb helyen kiállított egyedülálló játékgyűjteménye Réber László grafikáinak 1300 darabos, stilizált, mégis szimbólumokkal átszőtt, sokrétű vizuális világot teremtő kollekciójával egészül ki. Réber László elsődlegesen gyerekkönyv-illusztrációi révén vált ismertté, rajzai többek között Gerard Durrell, Janikovszky Éva és Lázár Ervin könyveiből lehetnek ismerősek. Képei professzionálisan valósítják meg és teszik mégis egyedivé a műfaj által megkívánt stilizáltságot és vázlatszerűséget.
Moskovszky Éva gyűjteménye – több mint hetven enteriőr, annak minden apró részletével – jól mutatja, hogy a játékok sajátos módon hordozzák magukon az emberi kultúra változását és a közösség következő nemzedékről kialakított képzeteit. A kis szobákban a korabeli eredetikhez megszólalásig hasonló bútorok, használati és dísztárgyak, parányi szobrok, miniatűr könyvek tűnnek fel. A tereket belakó, 18–19. századi divatot idéző ruhákba öltöztetett babák mindennapi élethelyzetekben tűnnek fel: bevásárolnak, főznek, teáznak. Ám a babaszobákat kevésbé kedvelő fiúk is megtalálják a nekik való játékot: egy óriási terepasztalon várvédők küzdenek az ostromló seregek ellen.
A Hetedhét Játékmúzeum állandó kiállításán a felnőtteket is szórakoztató látványvilág fogadja, az interaktív elemek, játékok pedig mindenki számára élvezetes kikapcsolódást nyújtanak.



8000 Székesfehérvár, Oskola utca 2–4.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Vas: 10:00–18:00

+36 22 202 601
www.hetedhetmuzeum.hu
info.hetedhet@szekesfehervar.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Sport, szabadidő

Gyermekjáték, pedagógia