Múzeumba menni jó – 2023. május

images/tarsolylemezek_Ferenczy1.jpg

Fénysugárral átitatott napok, gyöngyvirág-nyitogató, zöldellő május: a hazai és határon túli múzeumok s kiállítóhelyek a tavasz utolsó hónapjában is nagyszabású kiállításokkal várják a közönséget. Májusi „Múzeumba menni jó” című ajánlókat olvashatják.


Fotó/Forrás: © Ferenczy Múzeumi Centrum

Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei | Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre
2023. április 14. – 2023. szeptember 25.

2023. április 14. és szeptember 25. között tekinthetik meg az érdeklődők a Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei című nagyszabású időszaki kiállítást a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. A Magyar Nemzeti Múzeummal közösen megrendezett tárlat szenzációval kápráztatja el a látogatót: a nagyközönség, s a szakma is most láthatja ugyanis először együtt az összes, a mai Magyarország területéről előkerült tarsolylemezt, köztük a néhány hónapja feltárt két, Pátyon előkerült példányt. De a lemezek mellett a pátyi temető gazdag anyagából is válogat a kiállítás. A zárt temető és a tarsolyos sírok leleteit először Szentendrén láthatja majd a közönség.

Kárpát-medence 10. századi, honfoglalás kori hagyatékának különösen emblematikus leletei a veretekkel vagy lemezzel díszített tarsolyok. Az övön viselt bőrtarsoly főként a férfi temetkezések melléklete, melyben a mindennapi élet során használt apró tárgyakat, elsősorban a tűzgyújtáshoz használt eszközöket tárolták. A tarsolyok teljes fedőlapját beborító lemezek viseletének szokása már az új hazába költözött magyarok szállásterületén alakult ki, a kalandozó hadjáratok biztosította nemesfémbőségnek köszönhetően. Az utóbbi évek régészeti kutatásai eredményeként ugyanakkor a Kárpátoktól keletre, Kelet-Európa kora középkori régészeti hagyatékában is egyre nagyobb számban kerül elő ez a tárgytípus. A kutatás a tarsolyos sírok előkerülését sokáig többnyire a Dunától keletre, főként a Tisza-vidékre helyezte. Az elmúlt évtizedek progresszív beruházási hullámainak hatására számos feltárást végeztek a régészek az eddig a kutatás számára ismeretlen területeken is. Így a Ferenczy Múzeumi Centrum is több új honfoglaláskori temetőből előkerült leletanyaggal gazdagodott.


Fotó/Forrás: © Szépművészeti Múzeum

Csontváry 170 | Szépművészeti Múzeum, Budapest
2023. április 14. – 2023. július 16.

2023. április 14-én nyílt meg a Csontváry 170 című kiállítás, mely Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulója előtt tiszteleg. A tárlat a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közös szervezésében valósult meg. A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított válogatás, melyen több mint 40 mű látható, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében látható a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás augusztusban Budapestről Pécsre utazik, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba.

A kiállítás a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotójának emléke előtt áldoz, így a negyvenöt művet felvonultató tárlat teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról, motívumairól s életéről: a tárlat a művész első olajfestményével, az 1893-as Pillangókkal indul, melyekkel egy térben az „iskola előtti tanulmányokként” ismert madárképeket láthatja a közönség. De a látogató megismerkedhet Csontváry művészi pályafutásának fontos fordulópontjával, a Hollósy Simon müncheni rajziskolájában eltöltött féléves időszakkal is.
Csontváry festészete páratlan jelenség a magyar művészet történetében, ő ugyanis az egyik legeredetibb magyar festő: művészete stílusoktól, iskoláktól független maradt. Csontváry Kosztka Tivadar a századforduló gyermeke volt, akinek életművében sajátos módon egyesült a romantika univerzális individualizmusa a modernizmus kollektív eszményeket kereső útjaival.


Fotó/Forrás: © Halász-kastély, Kápolnásnyék

Tűzrománc | Halász-kastély, Kápolnásnyék
2023. április 15. – 2023. július 2.

Tűzrománc címmel nyílt meg április 15-én Járási Ildikó Ferenczy Noémi-díjas tűzzománcművész és Elekes Gyula Bessenyei György-díjas zománcművész tűzzománc kiállítása Kápolnásnyéken, a Halász-kastélyban. A sokrétű tárlat a két művész egyedülálló munkáiból nyújt válogatást: Elekes Gyula munkásságából a plasztikus, férfias, kemény vonal, míg Járási Ildikó alkotásaiból a finomabb, lágyabb, nőiesebb művek kerültek bemutatásra.

A július 2-ig látogatható tárlat kurátora, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a kiállítás megnyitó ünnepségén elmondta: Elekes Gyula azon képeiből válogatott, amelyek az alkotó jellegzetes arcábrázolásait mutatják meg vagy az ősi székely világra való utalás fedezhető fel rajtuk. A magyar mitológiához visszanyúló csodaszarvas és totemállat ábrázolásai egy csokorba gyűjtve láthatók, s külön kaptak helyet a nagyobb lélegzetvételű munkák, melyek fő témája a kenyér, a gabona és az élet. Járási Ildikó alkotásai kapcsán pedig kiemelte, azokat a tűzzománcokat helyezték egymás mellé, melyek egészen különlegesek. A tárlat egyik részén tulajdonképpen csak feketék, illetve a fekete és vörös szín együttes alkalmazásával létrejövő ikonszerű képek láthatók, míg a másik teremben felvillan a tájábrázolás. Mellette pedig női portréi és a bizánci ikonográfiákat megidéző Mária ikonábrázolások láthatók.
Bővebb információ ITT.


Fotó/Forrás: © Magyar Nemzeti Galéria

GULÁCSY. Na’Conxypan hercege. Gulácsy Lajos (1882–1932) életmű-kiállítása | Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2023. április 7. – 2023. augusztus 27.

2023. április 7-én nyílt meg Gulácsy Lajos (1882–1932), a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakjának életmű-kiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria C épületében. A mintegy kétszáz művet bemutató nagyszabású tárlat új összefüggések megvilágításával tárja fel a látogató előtt Gulácsy művészetének változatos mélységeit.
A Bartók Tavasz Művészeti Hetek keretében látható kiállítás több szekcióban mutatja be az életmű sokszínűségét, valamint kapcsolódásait a múlt és a jelen művészetéhez, a festő kortársaihoz. Továbbá az ismert remekműveken kívül a tárlat a festőművész több - újabban - azonosított alkotását is közszemlére teszi, valamint a közönség olyan művek is láthat, melyek korábban még soha nem szerepeltek kiállításon. A tárlat a teljességre törekszik: a festmények, rajzok, illusztrációk mellett Gulácsy-kéziratok, a művészről készült fotók, illetve kortársainak néhány jellemző alkotása is megtekinthetők, így tehát a kiállítás minden korábbinál teljesebb képet ad a magyar századforduló és a korai modernizmus egyik legeredetibb művészének életművéről.
A kiállítás kurátorai: Plesznivy Edit, Bellák Gábor


Fotó/Forrás: © Néprajzi Múzeum

Zárvatermő | Néprajzi Múzeum, Budapest
2023. április 14-től látogatható

Zárvatermő címmel nyílt meg április 14-én a budapesti Néprajzi Múzeum új időszaki kiállítása, mely öt év zárvatartás műtárgy gyarapodásából mutat be válogatást a látogatóknak. Az elmúlt öt évben történt gyűjteménygyarapodás ugyanis a múzeum állományában nemcsak számbeli növekedést, hanem minőségi változást is eredményezett: az új szerzemények különlegesebbé és teljesebbé teszik a múzeum gyűjteményeit. Két nagy magángyűjtemény – az 1360 darabos Román-gyűjtemény és a 671 darabos Knopp János kollekció - megvásárlása mellett ajándékok révén, terepmunkák eredményeivel, afrikai expedíció helyszíni gyűjtésével és további felajánlott és megvásárolt archívumi és tárgyi együttesekkel is gazdagodott a múzeum.

A kiállítás a 17. századi céhládától a 18-19. századi szakrális tárgyakon és a bútorokon át a különleges kerámiákig több műtárgyat is bemutat, így a látogató az egyes korszakokat és készítési technikákat reprezentáló darabokat tekintheti meg, de láthatók gombosi textilek, colari viseletek és bonyhádi bútorok is. A tárgyak sokfélesége miatt az intézmény gyűjteményeinek jelentős része érintett a gyarapodásban: az Afrika-gyűjtemény mellett a Bútor-, Egyházi-, Kerámia- valamint a Textil- és Viseletgyűjtemény is.


Fotó/Forrás: © Balatoni Múzeum


Közösség ereje – az élet fája | Balatoni Múzeum, Keszthely
2023. április 21. – 2023. június 10.

Közösség ereje – az élet fája címmel nyílt meg április 21-én Bereczky Csaba fafaragó népi iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Népművészet Mestere életmű kiállítása a keszthelyi Balatoni Múzeumban. Bereczky olyan alkotó, aki akkor teljesedik ki igazán, ha a tanítványai mellette vannak, ha továbbfejleszthet egy iskolát, ismeretet, hagyományt követhet, folytathat.
A kiállítás közönsége azonban Bereczky munkássága mellett megcsodálhatja a népi iparművész szülei, Bereczky Kálmán és Kálmánné viseletkészítők, a Népművészet Mesterei, a fafaragó felesége, Bereczkyné Péntek Teréz Vertcsipke-készítő, Népi Iparművész, illetve a 45 éves GKMK Fafaragó Kör tagjainak csodálatos munkáit is. Az időszaki tárlat június 10-ig várja látogatóit a Balatoni Múzeumban.


Fotó/Forrás: © Móra Ferenc Múzeum

Kövek a lábunk előtt… Szegedi kerékvetők (Roboz István fotókiállítása) | Móra Ferenc Múzeum, Szeged
2023. április 11. – 2023. május 31.

Roboz István egyedi perspektíva fotóiból láthat a közönség május 31-ig válogatást a szegedi Móra Ferenc Múzeum közösségi terében. A “Kövek a lábunk előtt… Szegedi kerékvetők” című tárlat Roboz és Simoncsics János készülő könyvének – mely Szeged kerékvetőit mutatja be – fotóit tárja a látogatók elé, így a kiállítás abból a közel 300 a fényképekből válogat, melyek a leendő könyvet illusztrálják.
A kerékvetők “a kapuk vagy az épületek sarkát védték a kocsik, szekerek, taligák kerekeitől. A huszadik század elején megjelent motorizáció azonban lassan megszüntette ezek funkcióját: ma már csak szép díszek a szegedi polgárházak, paloták bejáratánál.” (Simoncsics János)

Fotó/Forrás: © Haáz Rezső Múzeum


Sükösd Ferenc festőművész | Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely
2023. április 14. – 2023. május 22.

Sükösd Ferenc (1933 – 1972) erdélyi magyar festőművész lenyűgöző alkotásaiból nyílt időszaki kiállítás április 14-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Sükösd festészete egyrészt bensőségesen családias, másrészt a szülőföld szociális és kulturális meghatározottsága iránt vállalt szolgálat értelmében hazafias volt. Munkássága során belső kíváncsiságtól fűtött kísérletező kedvvel kutatta a klasszikus, s a kortárs európai irányzatok formalehetőségeit. Pályája során jelentős szerepet kaptak az absztrakció határán keletkezett, hol kirobbanó gesztusokkal, hol nagy, érzékeny foltokban fogalmazott tájképei, illetve a szimbolikus erejű állatküzdelmeket megjelenítő expresszív festményei. De a május 22-ig látogatható tárlat a családtagjait és az erdélyi tájat megjelenítő, tömören fogalmazott grafikáit is a látogató elé tárja.

Fotó/Forrás: © Zsolnay Negyed m21 Galéria


Az elmúlt 40 év legjobb sajtófotói | Zsolnay Negyed m21 Galéria, Pécs
2023. április 20. – 2023. május 28

2023. április 20-tól május 28-ig látogatható Pécsett, a Zsolnay Negyed m21 Galériában az a rendhagyó kiállítás, mely az elmúlt négy évtized Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából mutatja be a kiemelkedő jelentőséggel bíró alkotásokat. Az elmúlt 40 év legjobb sajtófotói című kiállítás a fotók mellett külön tárlókban teszi közszemlére az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékeket, könyveket és a fotóriporteri munka néhány kellékét.
A tárlaton összesen 123 fotográfustól láthat a közönség képeket, a legnevesebbektől a kevéssé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig. A kiállítás csak olyan képeket mutat be, melyeknek alkotója a Magyar Sajtófotó Pályázatok egyikére beadott.

Az 1981-ben pályázatra beadott fotókból megrendezett tárlat megkapta az egyes számot rendezőjétől, Szalay Zoltántól, aki a következő harminc évben gondozója, rendezője maradt a kiállításoknak. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége ezen évforduló alkalmából döntött úgy, hogy megfelelő alkalom nyílt a visszapillantásra.
A fotóriporterek számára a pályázatokon elért sikerek visszaigazolást jelentenek, a beküldött anyagokból rendezett kiállítások pedig a közönség számára olyan örömteli élményt adnak, melyeknek segítségével feleleveníthetik egy-egy elmúlt esztendő fontosabb eseményeit. A szubjektív válogatás a teljességre törekszik: célja, hogy a magyar sajtófotó valamennyi műfaját - több mint száz fotóriporter munkájának segítségével - mutassa be.