Magyar Olimpiai és Sportmúzeum

A Puskás Ferenc Stadion központi épületében helyet foglaló Magyar Olimpiai és Sportmúzeum – a Papp László Sportaréna mellett található kiállítóhelyével (SportAgóra) – az ország egyetlen sportmúzeuma, amelynek tevékenysége az egész magyar sportélet kutatására és bemutatására kiterjed. Itt őrzik egyúttal az ország legnagyobb és legszélesebb körű sportvonatkozású történeti anyagát. A gyűjtemény már 1926-ban létrejött, anyagának nagy része azonban a II. világháború alatt megsemmisült, és a múzeum kiállítóhelyet is csak 1959-ben kapott a kétszeres aranyérmes olimpikon, Hajós Alfréd lakásában.
Az országos gyűjtőkörű múzeum a magyar testnevelés és sport történetének kutatására és bemutatására szakosodott, mindenre kiterjedő adatgyűjtéssel, tárgyi emlékekkel, kutatásokkal és a kutatási eredmények ismertetésével. Állandó kiállítóhely híján a múzeum időszaki, illetve vándorkiállításokat szervez, melyek főként a magyar sporttörténetre fókuszálnak, de nemzetközi eredményeket is felvonultatnak, elsősorban a magyar sporttal való összefüggéseikben. Minden olimpia idején készül új – többnyire több, különböző tematikájú – időszaki kiállítás, ezzel adózva az olimpiai mozgalomnak és ápolva, terjesztve az olimpia eszméjét. A múzeum feladatának tekinti, hogy hírét vigye a magyar sportsikereknek a világban, így többek között Lausanne-ban, Athénban, Tel-Avivban, Sydneyben, Párizsban, Bangkokban és Szingapúrban is megfordultak már vándorkiállításai.
Az időszakos kiállítások keretében gyakran mutatják be az egyes sportágakat, de népszerűek az olimpiatörténeti tárlatok is. A bemutatók alapját az a megközelítőleg 800 ezer tétel adja, amely a sportok, illetve minden egyéb mozgástípus elképzelhető összes tárgy- és dokumentumtípusát felöleli. A múzeum működésének elmúlt tíz évében, 2002 és 2012 között megközelítőleg kétszáz kiállítást rendeztek a sport témájában. A múzeum ezen felül befogad minden olyan tárlatot, amelynek révén a magyar és a nemzetközi sporttörténet egy újabb részlete ismerhető meg, legyen az fotókiállítás vagy egyes sportszövetségek történetének emléket állító gyűjtemény.



1146 Budapest, Ifjúság útja 2.

Nyitva tartás:Kedd-Vasárnap: 10:00-18:00

+36 1 252 1696
www.sportmuzeum.hu
info@sportmuzeum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
126
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Sport, szabadidő