Városi Tömegközlekedési Múzeum

1992-ben nyílt meg az 1914-ben épült szentendrei HÉV-kocsiszínben a BKV Zrt. ipartörténeti gyűjteménye, amely a budapesti és a vidéki nagyvárosok közösségi közlekedésének fejlődését mutatja be. A régi kocsiszínben öt kiállítótermet, egy modelltermet és egy bemutatócsarnokot alakítottak ki. Az intézményhez tartozik továbbá egy szabadtéri kiállítóterület is.
A múzeum állandó kiállításán a látogatók megismerkedhetnek a BKV Zrt. jogelődjeinek történetével, és képet kaphatnak a városi tömegközlekedés infrastruktúrájának fejlődéséről mind vidéken, mind Budapesten. Emellett korabeli dokumentumokkal illusztrálva követhetik a nagyvárosi élet változásait a közösségi közlekedés tükrében. A gyűjtemény több mint hatvan felújított járművet is tartalmaz, ezek közül sokra fel is szállhatnak az érdeklődők.
Több különleges villamost is kiállítottak a múzeumban. Megtekinthető a legendás UV egy példánya, amely közel ötven éven át szállította az utasokat. Ez mind a mai napig a legnagyobb darabszámban gyártott típus Magyarországon. A több mint százéves 418-as modell is kiemelkedő jelentőséggel bír: 2001-ben Párizsban, a Magyar Kulturális Évad alkalmából ez a villamos reprezentálta a budapesti közösségi közlekedést. A múzeum egyik dísze az a BHÉV 4-es gőzmozdony, amely több mint 125 éve a hév egyik első mozdonya volt. A hatvanas, hetvenes évek népszerű buszának, az Ikarus 556-osnak szóló és csuklós változatai is helyet kaptak a gyűjteményben.
Az egykori kocsiszín kovácsműhelyében a helyiség régi funkcióját idézik fel. Különböző kovácsszerszámokat, üllőt, fújtatót helyeztek el itt, de megtekinthető egy 1967-es, szovjet gyártmányú gőzkalapács is.



2000 Szentendre, Dózsa György út 3.

Nyitva tartás:IV. 1.–X. 31. Kedd–Vas: 10:00–17:00

+36 1 461 6500
www.bkv.hu/hu/muzeumok/varosi_tomegkozlekedesi_muzeum_szentendre
muzeum@bkv.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
2435
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet

Kiállítások