Beethoven Emlékmúzeum

Ludwig van Beethoven 1800 és 1808 között több alkalommal járt Martonvásáron. A grófi családdal 1799-ben Bécsben ismerkedett meg, amikor is Brunszvik Terézt és Jozefint 16 napig tanította zongorázni. A lányok révén megismerte a testvérüket, Brunszvik Ferencet, aki barátja és mecénása lett. Első alkalommal 1800 májusában jött el Budára, és a Várszínházban koncertet adott József nádor ifjú felesége, Alexandra Pavlovna tiszteletére. 1806 augusztusában ellátogatott Martonvásárra, és Ferencnek ajánlotta az Appassionata szonátát. Jozefinhez gyengéd szálak fűzték, amit a neki írott tizennégy levél hűen bizonyít.
A kastélyban található gyűjtemény magját Major Ervin zenetudós állította össze 1958-ban, majd több múzeum együttműködésével született meg a ma is látható állandó kiállítás. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a Zenetörténeti Múzeum, a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem Könyvtára és Kottatára, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, a Magyar Nemzeti Galéria, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum és az Iparművészeti Múzeum szakmai tapasztalataikkal segítették és értékes tárgyi emlékekkel gazdagították az 1989-ben az MTA kezelésébe került, kibővített kiállítást, amelyben könyv- és kottaritkaságok, festmények, korabeli bútorok, hangszerek, valamint apróbb használati tárgyak találhatók.
Martonvásár a hazai Beethoven-kultusz fellegvára. 1958 óta nyaranta három alkalommal több ezer zenerajongót vonzanak a szigeten rendezett koncertek. A hangversenysorozat állandó vendége a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, de a magyar hangszeres és énekes szólistákon kívül neves külföldi muzsikusok is rendszeresen fellépnek itt.



2462 Martonvásár, Brunszvik utca 2.

Nyitva tartás:
A Beethoven Emlékmúzeum
2020. február 3-tól felújítás miatt nem látogatható.

+36 30 629 3083
https://agroverzum.hu/beethovenemlekmuzeum/
info@agroverzum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
729
Kiskönyvtár
368 Brunszvik kastély és Beethoven Emlékmúzeum; 041 Kastélypark

TEMATIKA

Zene