Gion Nándor Emlékhaz
A 2010-ben létrejött emlékháznak az író apja által épített családi ház ad otthont, Gion Nándor (1941–2002) szülőházának pontos helyét ugyanis nehéz meghatározni, ma már vélhetően nem is áll. Az intézmény gyűjteményének kisebb hányada a hagyatékból származik, melybe a Gion család könyvtára, használati eszközök, fényképek, levelek, dokumentumok tartoznak. Az anyag nagyobb részét kitevő további tárgyak – az író műveit tartalmazó kötetek, folyóiratok, fordítások, kiadatlan kéziratok, rajzok, valamint szépirodalmi alkotásainak filmadaptációi és a munkásságával kapcsolatos dokumentumfilmek – gyűjtő- és kutatómunka révén kerültek az emlékházba. Az épület két utcai szobája és az előszoba kiállítótérként szolgál. Az egykori ebédlőből adminisztrációs és fogadóteret, illetve kutatószobát alakítottak ki, de itt helyezték el a családi könyvtárat is. Gion Nándor szobájában látható az író ágya és bútorai, valamint a családi festmények, itt kapott továbbá helyet íróasztala is a lámpával és az írógéppel. A valamikori tisztaszobában a Gion életét és pályáját bemutató tárlat tekinthető meg. A kutatók rendelkezésére áll az intézmény archívuma: az író művei, a szekunder bibliográfia anyaga, valamint a film- és hanganyagok gyűjteménye. A látogatókat a rendhagyó irodalomórák mellett könyvbemutatók, festőtáborok várják. A tárlatvezetésen és a múzeumpedagógiai tevékenységeken túl helytörténeti sétára is lehetőség nyílik, amelynek során a szenttamási Gion-helyszínek ismerhetők meg: a Szív néven ismert zsilip környéke, a malom, a kálvária a virágos katona stációképével, a katolikus templom és a Szentháromság- szobor. A séta keretében az itteni szerb lakosság kultúrtörténeti értékeit is bemutatják az érdeklődőknek.
21480 Szenttamás / Србобран,, Поповача венац 30. (Srbobran, Popovača venac 30.)
Nyitva tartás:Előzetes egyeztetés által
00 381 63 253 606
www.gionnandoremlekhaz.org
gionnandoremlekhaz@gmail.com
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet

Határon túli
Nemes nyomokon
Színház a kolozsvári Farkas utcában
A kolozsvári Farkas utcában 200 éve épült a Nemzeti Játékszín. Az 1821. március 12-én megnyílt kőszínház kivételes intézmény volt, hiszen korábban a hivatásos magyar vándortársulatok alkalmi játszóhelyeken, lehetetlen körülmények között léptek fel.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Cezanne-tól Malevicsig
Árkádiától az absztrakcióig
Kilenc évvel a nagy sikerű Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című kiállítást követően újabb Cezanne-hoz kapcsolódó kiállításnak ad otthont a Szépművészeti Múzeum: a most nyíló tárlat ezúttal a francia mester életműve és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közötti kapcsolatait vizsgálja.
Szépművészeti Múzeum
Budapest
Személyesen, Frissen 2021 finisszázs
Sturcz János és Szurcsik József exkluzív tárlatvezetése
Exkluzív tárlatvezetés Sturcz János művészettörténésszel és Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművésszel a Személyesen, Frissen 2021 kiállításon, Bernát András, Dréher János, Elekes Károly, Gál András, iski Kocsis Tibor, Kazi Roland, Kucsora Márta, Mózes Katalin és Regős István tárlatain.
Műcsarnok
Budapest