Kegyeleti Múzeum–Temetkezési és Kegyeleti Szakgyűjtemény
Az emberi élet természetes és alapvető, mégis mellőzött részét, az elmúlást, valamint a történelem során körülötte kialakult kegyeleti kultúrát mutatja be a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Magyarország egyetlen kegyeleti múzeuma.
A múzeumot a Budapesti Temetkezési Intézet 1991-ben azzal a céllal hozta létre, hogy a Budapesten és környékén fellelhető, az elmúláshoz, temetkezéshez kapcsolódó relikviákat összegyűjtse, s azokat méltó helyen kiállítsa. Az évek során a kollekcióval együtt a gyűjtőkör is nőtt, előbb az egész országra, később az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Mindez a múzeum újrarendezéséhez vezetett. 1998-ban jobban strukturált, nagyobb alapterületű kiállítást hoztak létre, amely azóta is látogatható.
Az öt terem közül az egyikben időszaki tárlatok kapnak helyet, a többi négyben pedig állandó kiállítás tekinthető meg. A néprajzi terem a témához kapcsolódó határon inneni és túli néprajzi-népművészeti anyagot mutatja be, különös tekintettel a somogyi Csököly község fehérgyászára és más tájegységek népviseleteire. A második terem a városi polgárság kegyeletkultúrájába avatja be a látogatót, szertartáskocsik, gyászhuszár-egyenruhák, kandeláberek, díszbotok és egyéb kellékek segítségével. Itt látható Kossuth Lajos és más hírességek temetésének teljes fényképanyaga is. A harmadik terem a szertartások kellékeivel ismerteti meg a látogatót, míg a negyedikben a temetők jellegzetes tárgyi emlékei találhatók.
A Nemzeti Sírkertben a magyar történelem legnagyobbjai – köztük Vörösmarty Mihály, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, József Attila – nyugszanak, a múzeum megtekintése után ezért érdemes a síremlékek között is sétát tenni. A temető virtuális bejárására a honlapon is van lehetőség.
1086 Budapest, Fiumei út 16.
Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Pént: 9:00–17:00 Szo: 10:00–14:00
+36 1 323 5132
www.nemzetisirkert.hu/kegyeleti/kegyeleti-muzeum
muzeum@btirt.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Történelem, régészet
Iparművészet, népművészet
Az Apponyi-hintó
Szabadtéri műtárgybemutató
A Fiume úti sírkert bejáratától nem messze, külön pavilonban állíttatták ki 2017-ben egy emblematikus temetkezéstörténeti remekművet, az Apponyi-hintót, miután teljes körű restauráláson esett át. Tartalmi, történeti bemutatását interaktív információs fal és 3D animációs applikáció biztosítja.
Kegyeleti Múzeum - Temetkezési és Kegyeleti Szakgyűjtemény
Budapest
Ég és föld között
A búcsútól az emlékezetig
A Kegyeleti Múzeum állandó kiállítása, a fővárosi gyászkultúrára fókuszál, valamint több érdekes korabeli temetkezési szokást, eseményt villant fel az érdeklődők számára. Igyekszik megismertetni a halált mint társadalmi eseményt.