Mozaik Múzeumtúra Roadshow – Szolnok - 2017. április 28.

images/MMT_Szolnok_nyito_k.jpg

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő, negyedik állomása Szolnok! A Tisza-parti városban sokszínű programokon vehetnek részt az érdeklődők: lesznek rendhagyó tárlatvezetések, ismeretterjesztő előadások, de nem lesz hiány színpadi produkciókból sem!

A délelőtt folyamán különféle múzeumi programokra várja az iskolai csoportokat a Damjanich János Múzeum, melynek tárlataiban tér- és időbeli utazáson vehetnek részt a fiatal múzeumbarátok. A „Formosa aranykincse”: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül című kiállításon például a diákok lélekben ellátogathatnak Tajvanba, s megismerkedhetnek az ország történelmével, a tea fajtáival, s fogyasztásának kultúrájával is. A Mesélő dobozok nevű tárlaton az okostelefonok és tabletek „nagyszüleivel” találkozhatnak: a múzeumi órán régi rádiókat, televíziókat, magnetofonokat és lemezjátszókat csodálhatnak meg.

A Roadshow keretében rendhagyó módon ezúttal nemcsak a gyerekek mennek múzeumba, hanem a muzeológusok is ellátogatnak az iskolába! A Damjanich János Múzeum munkatársai a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban fognak vendégeskedni, ahol a diákok szabadon kérdezhetnek a múzeumi munkákkal kapcsolatban. Régész, történész, valamint néprajzkutató mesél hivatása szépségeiről, illetve árnyoldalairól, de szó esik majd a múzeumban található kiállításokról is!

Középkori lakomára kalauzolja az érdeklődőket Zay Orsolya, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa 11 órától a Damjanich János Múzeum első emeleti képtárában! A gasztrotörténeti előadáson fény derül a lovagkor étkezési szokásaira, amely egész biztosan nem csupán a kézzel evés hagyományát jelenti. A kortárs művészet rajongóinak érdemes lesz ellátogatnia a Szolnoki Galériába is, ahol „Az univerzum árnyékában” című időszaki kiállításon a tárlat két alkotója, Bereznai Péter, Munkácsy-díjas festőművész, és Lestyán-Goda János szobrászművész személyesen kalauzolják végig vendégeinket a művek között. A különleges kiállítás az örvénylést és az idő mozdulatlanságát mutatja be. 

A délután folyamán is igazi kulturális forgataggal készül a múzeum! Az intézmény előtt felállított színpadon különféle bemutatókkal kezdődik a pénteki mulatság: 14 órától a New Toptalent Fit-Kid SE előadásán a nézők megismerkedhetnek a kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett sportággal, mely ötvözi a torna, a ritmikus gimnasztika és a tánc elemeit. Őket követi a színpadon 18:30-kor a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 1996 óta működő együttese, a Cuháré Néptáncegyüttes. A csoport színpadi koreográfiái felölelik a Kárpát-medence szinte valamennyi tájegységének hagyományos tánckultúráját: az erdélyi forgós-forgatósok és virtuóz legényesek mellett megelevenednek a Felső-Tisza vidék, a Dél-alföld és a Dunántúl táncai is. Mindemellett természetesen a Nagykunság és Jászság táncaiból, verbunkjaiból és csárdásaiból is válogattak repertoárjuk megalkotásakor.

A Damjanich János Múzeum díszudvarára is érdemes lesz bekukkantani délután, ahol 17 órától életre kel a középkor! A szolnoki székhelyű katonai hagyományőrző csoport, a Zolnok Bandérium bemutatóján az 1400-as évek korával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Őket követi 17:30-tól a szolnoki Bereczki Máté Gazdakör tagjainak bortörténeti előadása, ahol a nemes ital több mint 9000 éves kultúrájáról hangzanak majd el érdekes tudnivalók. A múltbéli barangolások után az udvaron a gitárzenéé lesz a főszerep: a 2015 óta működő Inmates zenekar rock-, blues-, és countryfeldolgozásokkal szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Nem kell csalódniuk a csendesebb programokra voksolóknak sem: tabáni mesékkel várják az érdeklődőket a Damjanich János Múzeum munkatársai 18 órától a Tabáni Tájházban. A Zagyva partján fekvő – egyik legrégebbi – városrész a Tisza-Zagyva torkolat közelében terül el, korábban félszigetszerűen benyúlt a Zagyvába. A múzeum dolgozói színes előadások keretében mutatják be a hajdani városrészt, de emellett a rendezvény más célt is szolgál: a szervezők szeretettel várják a Tabánhoz kapcsolódó tárgyfelajánlásokat.

A Mozaik Múzeumtúra szolnoki állomásának Facebook-eseménye: Mozaik Múzeumtúra Roadshow - Szolnok - 2017. április 28.