Régi korokat idéztünk Szolnokon

images/MMT_Szolnok_besz_k1.jpg

Középkori katonai bemutató, néptánc előadás, és rock koncert a múzeumudvaron!

A szolnoki Damjanich János Múzeum volt a Mozaik Múzeumtúra Roadshow negyedik állomása, ahol együtt idéztük meg a régi korok szellemét.

A délelőtt folyamán különféle múzeumi órákon vehettek részt iskolás csoportok: a „Formosa aranykincse”: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül című kiállításon például a diákok Tajvan történelmével, a tea fajtáival, s fogyasztásának kultúrájával ismerkedhettek meg.

A Mesélő dobozok nevű tárlaton az okostelefonok és tabletek „nagyszüleivel” találkozhattak: a foglalkozáson régi rádiókat, televíziókat, magnetofonokat és lemezjátszókat csodálhattak meg. A múlt bűvöletében töltött idő mellett a kortárs művészeteknek is jutott szerep: a fiatal múzeumbarátok a Szolnoki Galériában rendhagyó tárlatvezetésen vettek részt „Az univerzum árnyékában” című időszaki kiállításon, ahol a két alkotó, Bereznai Péter, Munkácsy-díjas festőművész, és Lestyán-Goda János szobrászművész személyesen kalauzolták végig a diákokat a művek között.

A Roadshow keretében azonban nem csak a gyerekek mentek múzeumba, hanem a muzeológusok is ellátogattak az iskolába! A Damjanich János Múzeum munkatársai a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban vendégeskedtek, ahol a diákok szabadon kérdezhetnek a múzeumi munkákkal kapcsolatban. Régész, történész, valamint néprajzkutató mesélt a fiatalságnak hivatásuk szépségeiről, illetve árnyoldalairól, de szó esett a múzeumban található kiállításokról is, hiszen a Damjanich János Múzeum történelmi leletanyaga igazán gazdag.

Kellő étvágygerjesztésben részesültek az érdeklődők Zay Orsolya, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársának előadásán a Damjanich János Múzeum első emeleti képtárában! A gasztrotörténeti előadáson fény derült a lovagkor étkezési szokásaira, amely nem csupán a kézzel evés hagyományát jelenti.

A délután folyamán is igazi kulturális forgataggal készült a múzeum, az intézmény előtt felállított színpadon a New Toptalent Fit-Kid SE előadásán a nézők megismerkedhettek a kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett sportággal, mely ötvözi a torna, a ritmikus gimnasztika és a tánc elemeit. Ez után a múzeum díszudvarán folytatódott a programok sokszínű sorozata: a Zolnok Bandérium középkori katonai bemutatóját csodálhattuk meg. Megismerkedtünk a korabeli közelharc rejtelmeivel, s megtudhattuk, hogy a csapat neve Szolnok régi elnevezéséből, a „Zounok” szóból ered. A kardok és páncélok ritmusos zörgése mellett érdekes információkkal gazdagodtunk a kor lovagi kultúrájáról, s kiderült: nem csak a férfiak, a hölgyek is nagyon vitézül harcoltak akkoriban.

A bemutató után a Damjanich János Múzeum konferenciatermébe vettük az irányt, ahol megismerkedtük a Bereczki Máté Gazdakör munkásságával, s a vidék finomabbnál finomabb boraival, amelyeket meg is kóstolhattunk – persze csakis 18 éven felül. A múltidézés a Tabáni Tájházban folytatódott a bortörténeti kitérő után: a Zagyva partján fekvő – egyik legrégebbi és legszebb – városrész történetéről hallgattunk érdekes előadást. Megtudtuk, hogy a török korban rendkívül fontos szerepet játszott a szolnoki vár, amely a település Tabán részén feküdt akkoriban, de az is kiderült, hogy itt másolták az egyetlen Magyarországon készült török kódexet, amely Szulejmán hadjáratát regéli el.

A tabáni kalandozás után ismét a Damjanich János Múzeum díszudvara felé vettük az irányt: az udvaron a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 1996 óta működő együttese, a Cuháré Néptáncegyüttes tartott bemutatót. A csapat dicséretére váljék, hogy a kissé csípős idő ellenére élőben szórakoztatták a közönséget a táncokhoz tartozó énekekkel.

A napot az Inmates zenekarral zártuk: a 2015 óta működő együttes rock-, blues-, és countryfeldolgozásokkal szórakoztatta a múzeumudvaron összegyűlteket: csak úgy zengtek a falak a Folsom prison blues-tól, és a Jimi Hendrix feldolgozásoktól! A kellemes lezárás után elsötétültek a múzeum fényei: a tartalmas nap után elégedetten, tele emlékekkel térhettek a szolnokiak nyugovóra. 

További képeket a Galériában talál.

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő állomása Szegeden lesz, május 12-én.