Múzeumba menni jó – 2023. december
S eljő a december, az év utolsó hónapja, mely meghittséget, lecsendesedést hoz. A múzeumok azonban továbbra is különleges kiállításokkal várják látogatóikat, ezek közül ajánlunk most néhány tárlatot.
Fotó/Forrás: © Füleki Városi Honismereti Múzeum
Jutka Rona: Magyar cigányok – Túlélők vallanak
2023. november 03. – 2024. január 31.
Füleki Városi Honismereti Múzeum – galéria, Fülek
A holland fotográfus, Jutka Rona alkotásait mutatja be „Magyar cigányok – Túlélők vallanak” címmel a Füleki Városi Honismereti Múzeumban nyílt legújabb időszaki kiállítás. A magyar származású fotográfus mindössze kétéves volt, amikor szülei Hollandiába emigráltak, s ott is tanulta meg a mesterséget.
Jutka Rona (1934-2016) pályája kezdetén elsősorban színházi fényképész volt, azután előbb neves portréfotós, utóbb világjáró író és fotóriporter vált belőle. Életében 10 fotóalbuma jelent meg, képeiből világszerte rendeztek kiállítást. 2006-ban Magyarországon, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ egy kiállításán járva fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy szeretne megemlékezni a magyar romák holokausztjáról is. Ennek eredményeképpen 2010-ben, Hollandiában jelent meg egy kötet A „Magyar cigányok, Túlélők vallanak” címmel. Az album roma túlélőket mutat be, saját életterükben, sokszor családtagjaikkal együtt és interjúkat tartalmaz, amelyekben egyéni sorsok bontakoznak ki.
A január 31-ig látogatható tárlat a budapesti Magyar Fotográfusok Házában, a Mai Manó Házban debütált 2014-ben, majd Beck Zoltánnak, a Pécsi Tudományegyetem romológusának köszönhetően került a füleki múzeumba. A kiállításra került fotográfiák egyik utolsó lenyomatai annak a korszaknak, amelyben a professzionális fényképészet még többnyire analóg technikával rögzítette az élet momentumait.
Fotó/Forrás: © Magyar Géniusz Program, Horváth Tamás
„Maradok Tisztelettel…” és „Elvtársi Üdvözlettel…”
2023. november 07-től látogatható
Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény
2023. november 07-től látogatható a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum „Maradok Tisztelettel…” és „Elvtársi Üdvözlettel…” című tárlata. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a látogató bepillantást nyerjen a 20. század második felének kiemelt történéseibe. E korszak sorsfordító hatásai ugyanis a jelenkort kikerülhetetlen módon meghatározza.
A múzeum adattári és könyvtári gyűjteménye adta a kiállítás háttereként szolgáló tudományos kutatás alapjait. Így a gazdag helytörténeti, tárgyi gyűjteményből szemezgetve kerültek közszemlére a korszak hangulatát megidéző feldolgozott emlékek. Az újonnan megnyílt kiállítás látogatói beleélhetik magukat abba a szituációba, amikor a gettósítás alkalmával egy meghatározott méretbe és formába kell „beleerőszakolni” egy élet féltve őrzött emlékeit. A kofferből kikandikáló játékmackó, vagy a szekrényre kihelyezett apró zakó igen erős nyomott hagyhatnak a közönségben. A „rendezett káosz”, ahogy a kiállítás megvalósítása során utaltak erre a részre, kellő alázattal és tisztelettel próbál megemlékezni az egykori zsidó lakosságról.
Fotó/Forrás: © Szépművészeti Múzeum, Budapest
Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig
2023. november 09. – 2024. március 17.
Szépművészeti Múzeum, Budapest
Az ember és természet kapcsolatát, illetve a fa szimbolikus értelmezési lehetőségeit vizsgálja a különböző korokban az a kiállítás, mely „Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig” címmel nyílt meg november 09-én a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten. A több mint ötven műalkotást felvonultató kiállítás amellett, hogy érinti az európai tájképművészet csúcspontjait, a különböző grafikai technikák áttekintését is nyújtja. Mindezt a Grafikai Gyűjtemény gazdag anyaga teszi lehetővé, benne azzal a jelentős műtárgycsoporttal, melyet Hollán Sándor (1933-) 2003 és 2019 között ajándékozott a múzeumnak.
A 2024. március 17-ig látogatható tárlat egy-egy tematikus egységei olyan egyetemes művészi problémákat vetnek fel, melyek korszaktól függetlenül kihívást jelentettek s jelentenek a művészeknek: egy fa portréjának megalkotása, az erdei táj ábrázolásmódjai, a motívum előtt történő rajzolásban rejlő lehetőségek, a természet erőinek ábrázolása, a fényviszonyok megjeleníthetősége és a tárgyilagos valóságtól történő elmozdulás kérdése. A faábrázolás és a tájképművészet klasszikusai – többek között Wolfgang Huber, id. Jan Brueghel, Claude Lorrain, Camille Corot – művein kívül olyan alkotóktól is láthat műveket a közönség, akik kifejezetten inspirálták Hollán Sándort (Rembrandt Harmensz. van Rijn és Nicolas Poussin).
A Szépművészeti Múzeum idén megújult grafikai kiállítóterében így ismét régi mesterek alkotásainak társaságában mutatnak be kortárs műveket. A jelenlegi, második tárlaton a tájképművészet nagy klasszikusainak grafikáit Hollán Sándor faábrázolásaival állították párbeszédbe. A kiállítás kurátora Tóth Bernadett, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze.
Fotó/Forrás: © Kiscelli Múzeum, Budapest
DIVAT & VÁROS
2023. november 17. – 2024. április 14.
Kiscelli Múzeum, Budapest
„Divat & Város” címmel nyílt meg november 17-én a budapesti Kiscelli Múzeum legújabb időszaki kiállítása, mely Budapest divattörténetének legutóbbi 150 évét tárja a látogatók elé. Ám a divattörténeti kiállítás nem csupán a város fejlődésének állomásait mutatja be, hanem azt is, hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi s kulturális változásait, illetve, hogy az milyen szerepet játszott a város identitásának formálásában.
A 250 tárgyat bemutató kiállítás az 1873-tól 2023-ig terjedő időszakot öleli fel, a kiállított darabok felidézik, hogyan fonódott össze a divat és a nagyvárosi élet az évek során: történelmi-politikai események, a technológiai fejlődés, az életmód változásai és a divat fejlődése. A nagyérdemű több mint 120 teljes öltözéket, divatkiegészítőt, dokumentumokat és más különleges tárgyakat láthat, melyek felelevenítik a múlt különböző korszakait, mindezt a Kiscelli Múzeum lenyűgöző barokk romtemplomában.
Fotó/Forrás: © Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
Jégvilág
2023. november 17. – 2024. február 18.
Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
A legutolsó jégkorszakban élt állatok rekonstrukciója, az Északi-sarkvidéken, a tundrán s a Déli-sarkon élő, veszélyeztetett állatok preparátumai: ezeket is a látogató elé tárja a Magyar Természettudományi Múzeum november 17-én nyílt „Jégvilág” című tárlata. A budapesti kiállítás különlegessége, hogy a közönség – a kiállított preparátumok környezetében - február közepéig egy fedett, plasztik korcsolyapályán is csúszkálhat.
Az időszaki tárlaton összesen 16 állat, köztük a Déli-sarkvidéken élő sörényes oroszlánfóka és Humboldt-pingvin, az Északi-sarkvidéken elterjedt sarki róka és jegesmedve, a tundrán megtalálható alaszkai farkas és rénszarvas preparátumait, valamint a legutolsó jégkorszak idején élt gyapjas mamut és dél-amerikai kardfogú tigris rekonstrukcióit láthatják az érdeklődők. A kiállítás megtekintése előtt, vagy akár után pedig korcsolyát húzhatnak a vállalkozó szelleműek, s kipróbálhatják a múzeumban azt a környezetbarát, fenntartható eljárással készült jégpályát, amelynek síkosságát egy speciális anyaggal, a növényi alapú glicerinnel való kezelés adja.
Bővebb információ ITT.
Fotó/Forrás: © Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Magyar vagyok – Petőfi 200
2023. november 22. - 2024. január 26.
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg a „Magyar vagyok – Petőfi 200” címmel nyílt új időszaki kiállítás a Szent István Király Múzeum – Új Magyar Képtárban. A tárlat, mely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, és a székesfehérvári múzeum együttműködésében jött létre, hetven kortárs, a határon innen és túli magyar művész Petőfihez való kötődését tárja a látogatók elé.
A vándorkiállítás fő célkitűzése a nemzetegyesítési szándék, az, hogy az anyaország mellett Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Muravidék sajátos művészi megfogalmazású világa, mint egységes nemzeti művészetként jelenhessen meg. A Petőfi200 – Magyar vagyok kiállítássorozat egy pontosan megfogalmazható koncepció és jól körbehatárolható szakmai program része, amely 10 éve indult útjára. A különleges tárlat január 26-ig, keddtől vasárnapig várja közönségét az Új Magyar Képtárban.
Fotó/Forrás: © Damjanich János Múzeum, Szolnok
Kass és Madách
2023. november 23. – 2024. január 21.
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Madách Imre 1823-as születésének emléke előtt adóz a szolnoki Damjanich János Múzeum legújabb időszaki kiállítása, a „Kass és Madách” című tárlat. A Madách-emlékév kapcsán létrejövő képzőművészeti kiállítás Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából mutat be reprezentatív válogatást Kass János, a hazai grafikatörténet egyik legnagyobb alakjának illusztrációiból.
A november 23-án nyílt, s jövő év január végéig látogatgató kiállítás keretében a Madách-drámákhoz készített rézkarcok (Mózes és Az ember tragédiája, Tragédia-kiadás) mellett megtekinthetők az illusztrált kötetek is. De a tárlat további érdekessége, hogy a médiatörténeti kuriózumnak számító Dilemma című animációs filmet is levetítik, melynek forgatókönyvét Kass János Madách Tragédiája nyomán írta.
Bővebb információ ITT.
Fotó/Forrás: © Néprajzi Múzeum, Budapest
A kétely felfüggesztése
2023. november 30. – 2024. június 22.
Néprajzi Múzeum, Budapest
November 30-án Albert Ádám, Kristóf Krisztián és Trapp Dominika képzőművészek „A kétely felfüggesztése” című kiállítása nyílt meg a Néprajzi Múzeumban, Budapesten. A művészek a Múzeum meghívására három éven keresztül dolgoztak együtt múzeumi kutatókkal: a szemináriumok, raktárbejárások, közös elvonulások és intenzív párbeszédek eredményeként múzeumi témákat, kortárs kérdéseket, gyűjteményi tárgyakat és saját alkotásokat építettek össze - egy-egy installatív művészeti munkába, végül egy összehangolt térbe, A kétely felfüggesztése című kiállításba. A tárlat egyúttal első epizódja a Néprajzi Múzeum MaDok programja által indított Művész tekintete című sorozatnak, amely már a 2024 májusában nyíló állandó gyűjteményi kiállításhoz kapcsolódik.
A projekten belül megvalósuló, az első műalkotásokat bemutató kortárs művészeti kiállítás címe leginkább arra utal, ahogy megpróbáljuk felfüggeszteni a bennünk rejlő kétséget az élvezet és az élmény kedvéért. Az igazság látszata felszabadítja a képzeletet a színház, az irodalom, a film mellett a múzeumban is. Mindez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy benézzünk a színfalak mögé. Erre vállalkoztak a kiállító művészek is. a kutatás- és dialógusalapú időszaki kiállításban két kurátor és három képzőművész dolgozott együtt azon, hogy felfüggesszen minden bennünk rejlő kétséget, ami csak kialakulhat egy múzeumi kiállításon - az élvezet és az élmény kedvéért.
A kiállítás kulcstémái a táj, az állatok és az emberek találkozása, az ismerhető valós és a nehezen megismerhető fiktív történetek, illetve a rituális és mágikus tárgyak mögött rejlő sejtett világok ábrázolása. A tárlat 2024. június 22-ig várja látogatóit Budapesten.
Fotó/Forrás: © Dobó István Vármúzeum, Eger
Boldog karácsonyt!
2023. december 1-től látogatható
Dobó István Vármúzeum, Déli fogadóépület, Eger
Ünnepekre hangolódó kiállítás látogatható 2023. december 1-től a Dobó István Vármúzeum Déli fogadóépületében. A karácsonyi ünnepre készülődésnek, a karácsonyi képeslap küldésének, a karácsonyfa állításnak, a díszeknek, s az ajándékoknak a mai napig megvan a varázsa.
A kiállításon megtekinthetők 20. századi ajándékok, ünnepi képeslapok, Hevesy Sándor (1902–1986) amatőr fotós felvételei, és az egri családok gyermekjátékai: technikai újdonságok, az első lemezvonatok, automobilok, a porcelánfejű babákon megjelenő divatos öltözetek és a lakásbelsők miniatűr bababútorai. A tárlaton ugyanis az egri Dobó István Vármúzeum Történeti tárgyi, Adattári, Fotó- és Játékgyűjteményének tárgyait teszik közszemlére. De az egri Hevesy, Löffler, Schmotzer, Pozder, Hollósy családok ajándékai, fotói, filmfelvételei mellett megcsodálhatók Faragó Lóránt egri játékgyűjtő és fényképész, valamint a szuhai Virágh Margit gyermekjátékai is.
A múzeum a december elején nyílt kiállítás címével kíván mindenkinek „Boldog karácsonyt!”